Bemutatkozás

A kaland, ami télen kezdődik, és a hó elolvadtával a vízen folytatódik! Ismerkedjen meg a Kalandbázissal, amely egy két szezonon át tartó szórakozást kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt!


Bemutatkozás

Gyerekkorunkban szüleink bíztatására kezdtünk el a hóban csúszkálni, később síelni először a magyar hegyeken, később, és az Alacsony és a Magas-Tátra csúcsairól döngettünk. Amikor a hó elolvadt, és vízzé vált elővettük a csónakokat, ki-ki pedig a kenut, kajakot, - vérmérsékletének, és lehetőségének megfelelően - és megcéloztuk a Duna, Tisza, Rába habjait.

Mivel jól éreztük magunkat fent a hegyekben, és lent a vizeken, elhatároztuk, hogy ezt az életérzést továbbadjuk minél több embernek.

Ezért megpróbálunk érdeklődőknek vizet, és hegyet, főleg mozgást, és természetet szeretőknek, kicsiknek és nagyoknak túrákat szervezni, ahol igény szerint élvezhetik, gyakorolhatják, vagy akár tanulhatják a különféle nyári és téli sportokat.

A túrákra jöhetnek baráti társasággal, családosan, vagy egyénileg is élvezhetik, a nap végét akár egy-egy esti közös főzéssel zárva. Programjaink alatt teljesen kikapcsolódhat, és feltöltődhet. Amennyiben kis ajánlónk felkeltette érdeklődését, ismerkedjen meg egyre bővülő programjainkkal, és tegyen egy próbát velünk. 

Tihanyi Zsolt
Kalandbázis

 
Hírek

Hírek

Értesüljön Obertauern, a síelés-sísport és a Kalandbázis legfrissebb híreiről! Események, akciók és minden ami síelés!
bővebben
Tihanyi Zsolt

Tihanyi Zsolt

Engedje meg, hogy ezen rövid bemutatkozás alkalmával átfogóbb képet nyújtsak magamról, az életemről és hogy miként lettem Obertauernben síoktató!
bővebben
 
Kapcsolat

Kapcsolat

Amennyiben bármi kérdése lenne a szolgáltatásainkkal kapcsolatban kérem forduljon hozzánk bizalommal az alábbi elérhetőségek valamelyikén.
bővebben

Obertauern időjárás

Obertauern webkamera

Kalandbázis hírek

szept
19
Őszi síelések oktatással Kaprunban Frissítsük fel a tudásunk, hangolódjunk a télre
 
szept
15
Frissítsük fel a tudásunk, hangolódjunk a télre 2016 október 20-23 között és október 28-tól az őszi szünet alatt több turnusban is
 

Mi is az a Kalandbázis?

Megpróbálunk érdeklődőknek vizet, és hegyet, főleg mozgást, és természetet szeretőknek, kicsiknek és nagyoknak túrákat szervezni, ahol igény szerint élvezhetik, gyakorolhatják, vagy akár tanulhatják a különféle nyári és téli sportokat. Az evezéstől a síelésig, Kalandbázis! Bővebben


Kövess Facebook-on!